#Transparency International Magyarország

A NAV már a múltjában kutakodik, Szentesi mégis Strasbourgig citálja a hivatalt
 

A NAV már a múltjában kutakodik, Szentesi mégis Strasbourgig citálja a hivatalt

Szentesi Kálmán meg akarta mutatni az államnak, hogy bármit nem tehet meg polgárával, és a hatalom erre extrém allergiásan reagált. A NAV nem csak megbüntette, hanem előszedte korábbi adóbevallását is. A hivatal is bizonyítani akar ezzel, méghozzá azt, hol van ebben a rendszerben az állampolgárok helye. Így értékel a Transparency International, amelynek magyar társszervezete magára vállalta Szentesi képviseletét. Íme egy tanmese a polgári ellenállásról a március ifjak ünnepét megelőzően.

Mizsur András Mizsur András




A Transparency ellenőrzi az M6-os autópálya befejezését
 

A Transparency ellenőrzi az M6-os autópálya befejezését

A Transparency International (TI) magyar szervezete felügyeli az M6-os autópálya építéséhez kapcsolódó előkészítési és kivitelezési feladatokat – közölte Martin József Péter, a szervezet ügyvezetője. Ez az első állami nagyberuházás, amelyet civil szervezet ellenőrizhet.

MTI MTI

Végre megtudhatjuk, hogy miért kapott 1,8 milliárdot a Századvég
 

Végre megtudhatjuk, hogy miért kapott 1,8 milliárdot a Századvég

Az MNB által kiírt tenderen a Századvég-alapítvány 1,8 milliárd forintos árajánlatával nyert a Kopint-Tárki Zrt. és a Tárki Zrt. vezette konzorcium 1,2 milliós ajánlatával szemben. A Transparency International Magyarország ezután kiperelte a győztes tanulmányt és annak bírálatát, vagyis nyilvánosságra kell hozni, hogy miért a kormányközeli intézet pályázata nyert.

hvg.hu hvg.hu

Jóízű
 

Jóízű "sorosozással" reagált a Fidesz a korrupciós jelentésre

A Transparency International korrupciós jelentését látva a Fidesznek az jutott eszébe, hogy a szervezet "Soros pénzből finanszírozott", és mint olyan, "nyomásgyakorlás céljából támadja az országot". A TI jelentése szerint egyébként míg Magyarország korábban az EU korrupt harmadába tartozott, ma már a korrupt negyedbe.

hvg.hu hvg.hu


TI: A korrupciót hizlalják az országba ömlő uniós pénzek
 

TI: A korrupciót hizlalják az országba ömlő uniós pénzek

Rendszeresen túlárazzák az uniós projekteket, és mindezt központosítva teszik – ez derül ki a Transparency International Magyarország-tanulmányából, amelyet ma mutattak be Budapesten. A hatóságok nem érdekeltek abban, hogy szigorúan ellenőrizzék a költéseket, így a túlárazás gyakorlatilag kódolva van a rendszerben. Nem ritka, hogy a piaci ár ötszöröséért szereznek be egy árut uniós támogatással.

hvg.hu hvg.hu


Mégsem lefutott a „buktafalvi” jutalombotrány és a csányi kazánügy
 

Mégsem lefutott a „buktafalvi” jutalombotrány és a csányi kazánügy

Két, évek óta folyó, de valamiért nagyon vontatottan haladó korrupciógyanús ügy újra előkerült. Az egyik esetben 30-ból 19-szer jogtalanul kaptak közszolgálati jutalmat emberek, de a rendőrség szerint ez nem bűncselekmény. A másik ügyben 60 millióért szereltetett be egy önkormányzat kazánokat, amit 10 millió alatti összegből is ki lehetett volna hozni az új polgármester szerint. A régit nemrég gyanúsítottként hallgatták ki. A két fordulathoz az is kellett, hogy a Transparency International nem hagyta nyugodni az ügyészséget.


 

"Olyan lehet az antennám, mint egy maláj gépé"

Bármelyik ellenzéki erő is kerülne kormányra, annak komoly, a költségvetésre negatív hatásai lennének. A pártoknak pedig szép korrupciós ígéretei vannak, ám többen hitelességi deficittel küzdenek. A Transparency International Magyarország sajtótájékoztatóján a pártok programjainak költségvetési hatásait és korrupcióellenes ígéreteit értékelték. Bod Péter Ákos, a program védnöke szerint ugyanakkor korrupcióellenes ígéretek területén ő már érzékel pozitív jeleket, de az is elképzelhető, hogy az ő antennája vette rosszul a jeleket.

hvg.hu hvg.hu

A top 50 magyar vállalat harmada megbukott az átláthatósági vizsgálaton
 

A top 50 magyar vállalat harmada megbukott az átláthatósági vizsgálaton

Az autógyártás és a kiskereskedelem áll a leggyengébben átláthatóság terén – derült ki a Transpareny International mai budapesti sajtótájékoztatóján. A szervezet az 50 legnagyobb magyarországi vállalatot vizsgáló kutatásában az látszik, hogy a cégek egyharmada – 14 vállalat – egyáltalán nem közöl adatokat korrupcióellenes programjáról.

Varga Szabolcs Varga Szabolcs

Transparency: tisztul a választás, de korrupt marad a kampány
 

Transparency: tisztul a választás, de korrupt marad a kampány

Az átláthatóságért küzdő szervezet üdvözli, hogy fideszes képviselők a civilek kedvére való módosítást nyújtottak be a választási eljárási törvényhez, bár éppen a legkifogásolhatóbb elemet hagyták változatlanul: a külhoni szavazópolgárok névjegyzéke nem lesz nyilvános. A kampányfinanszírozás ügyében azonban semmilyen megnyugtató változást nem hoz a Cser-Palkovicsék által beadott módosító.

hvg.hu hvg.hu

Begyulladt bürokratákra tolná a korrupció elleni harcot a kormány
 

Begyulladt bürokratákra tolná a korrupció elleni harcot a kormány

Megtörné a „hallgatás törvényét” a korrupció által veszélyeztetett hivatalokban és cégeknél a kormány. A héten közzétett javaslat szerint akár az interneten is be lehetne jelenteni, ha valaki gyanút fog. A civilek szerint viszont azzal, hogy az ügyek kivizsgálását kiszolgáltatott köztisztviselőkre bíznák, a törvény írott malaszt lesz, ráadásul az állam elfoglalására, a közbeszerzések kisajátítására törekvő érdekcsoportok ellen nem véd.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Jogvédők: el lehet csalni a választásokat
 

Jogvédők: el lehet csalni a választásokat

Nem látja biztosítottnak az átlátható és ellenőrizhető választást az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital Institute, a Társaság a Szabadságjogokért, és a Transparency International Magyarország, ezért a választási eljárásról szóló módosítását tartják szükségesnek.

MTI MTI

Törvényt módosítana a kormány – közösen tiltakoznak ellene
 

Törvényt módosítana a kormány – közösen tiltakoznak ellene

Az atlatszo.hu a K-Monitorral, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettel és a Transparency International Magyarországgal együtt, levélben kérte az információszabadságról szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslat elutasítását Rogán Antaltól és Harrach Pétertől. Ugyancsak levélben kérték Navracsics Tibortól, hogy a kormány ne támogassa a törvény elfogadását.

hvg.hu hvg.hu

Jogvédők: az új Ptk. üzleti titokká teszi a közpénzköltést
 

Jogvédők: az új Ptk. üzleti titokká teszi a közpénzköltést

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International Magyarország és K-Monitor kifogásolja, hogy az új Ptk.-ra vonatkozó törvényjavaslat általános vitája a jövő héten zajlik a parlamentben, azonban nyoma sincs az információszabadság-törvény módosítására irányuló kezdeményezésnek.

hvg.hu hvg.hu

Elege van a korrupcióból? Így is tehet ellene
 

Elege van a korrupcióból? Így is tehet ellene

A Transparency International ezúttal mobiltelefonon megy neki a korrupciónak, a pályázatra Android rendszerre fejlesztett alkalmazásokat várnak. A kreatív fejlesztők jutalma összesen 800 ezer forint lesz.

hvg.hu hvg.hu

Elégedett Simorék közbeszerzési eljárásával a TI
 

Elégedett Simorék közbeszerzési eljárásával a TI

A Transparency International Magyarország (TI) másodszor monitorozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közbeszerzési eljárását és megállapította, hogy az MNB az eljárást jogszerűen, illetve a tisztesség és az átláthatóság legmagasabb szintű kívánalmainak megfelelően bonyolította le - közölte a nemzetközi korrupcióellenes szervezet kedden az MTI-vel.

MTI MTI